SSTYLE - UTCAI HARC - Küzdősport - Önvédelem
Ez az oldal cookie-kat, azaz sütiket használ. Nem a nagyobb felhasználói élményért, nem is kémkedni, hanem
hogy egyáltalán működjön. További (értelmes) információk...
Önvédelmi szemlélet Az ssytle önvédelmi koncepciója hangsúlyozza életünk és testi épségünk védelmét, ugyanakkor kiemelten törekszik arra, hogy az adott szituációt ne vesztesként, megalázkodva, vagy épp mindent feladva, futásban kelljen elhagynunk. Alaphelyzetként fogadja el továbbá, hogy bár mindent megteszünk a fizikai konfrontáció elkerülésére, sokszor sajnos nem kerülhető el a közvetlen küzdelem, és ennek a küzdelemnek minket felkészülten, a győzelemre esélyesként kell találnia. Az sstyle nem a ma divatos “üss és fuss” típusú, de nem is „küzdj és ne add fel” jellegű rendszer. Ma, amikor végre a törvényi környezet is úgy fogalmaz, hogy a minket ért támadás elől nem vagyunk kötelesek kitérni, az sstyle szemlélete kimondhatja, hogy elsősorban a magunk testi épségét tartsuk szem előtt, de azért igyekezzünk mindent megtenni, hogy az agresszor is kapja meg azt, ami neki jár. Vagy ha ez nem célszerű, például mert ismétlődően veszélyeztetett környezetben élünk, akkor egy megfelelő fölény kialakítására van szükség, mind viselkedésben, mind valós küzdelmi tudásban. Mivel az agresszorok általában tekintély és erő elvű életvitelt folytatnak, ez a kiállás biztosíthatja a magunk vagy hozzátartozóink nyugalmát. Önvédelmi szituációban a megtámadott fél jelentős hátrányból indul. Mivel az agresszor választja meg a neki kedvező helyzetet, általában akkor talál meg, amikor már eleve hátráltató tényezőkkel kell megküzdenünk. Például kedvezőtlen környezeti viszonyok vannak, épp el vagyunk foglalva valamivel, társaink, hozzátartozóink, vagyontárgyaink miatt nincs lehetőségünk elmenekülni sem, őket is meg kellene védenünk, biztosítanunk. Hosszan lehetne sorolni azokat a tényezőket, melyek a divatos “üss és fuss” szemlélettel tökéletesen ellentétesek. Leginkább a természetben megszokott példa válik be ilyenkor, azaz az egyén, a csoport legharciasabb tagjai, vagy akár az egész csoport határozott kiállást mutat. Sajnos a helyzet az utóbbi időben tovább romlott, ugyanis az agresszorok közt egyre több a képzett küzdő (sportoló) vagy drog hatása alatt álló személy, akik ellen a határozott kiállás önmagában kevés, sőt valami közepes sportolói vagy önvédelmi tudás sem ér már semmit, arról nem beszélve, hogy a legtöbb küzdőrendszernek a technikai repertoárja sem alkalmas ezeknek a szituációknak a kezelésére. Az sstyle-nak kifejezett célja e fenti összetett helyzetekkel megbirkózni, mégpedig úgy, hogy az említett határozott kiállás mögött valós, magas szintű harctudás, erő, gyorsaság és megfelelő küzdelmi megoldások álljanak, amelyeket nagy biztonsággal tudunk felhasználni. Eszközhasználat Nem kerülhető meg sajnos az a körülmény, hogy az agresszor szinte mindig fizikai és általában számbeli fölényben van. Ez a fölény néha már akkora, hogy túlmutat a pusztakezes rendszerek lehetőségein, ez különösen a hölgyek esetében igaz. Az igazság(?)szolgáltatási gyakorlat nem tolerálja hatékony eszközök önvédelmi célú viselését vagy a minket érő támadások kellően agresszív megelőzését. Ezért, ha törvénytisztelő állampolgárként kívánunk eljárni, nagyon halvány lehetőségekből válogathatunk. Az sstylenak ezért sem célja széles körű eszközhasználatot oktatni, ugyanakkor a küzdelmi koncepciójába szervesen illeszkednek bizonyos eszközök. Ide tartozik minden csuklóból mozgatható, kis méretű, jól rejthető ütőeszköz, illetve a –hölgyek számára különösen javasolható- gázsprayk. Mindkét eszközcsoportra igaz, hogy használatuk csakis akkor hatékony, ha kellően harcias mentalitással, és legalább alapszintű pusztakezes harcismeretekkel rendelkezünk, és erre építjük rá az eszközök szakszerű használatát. A végrehajtást sok gyakorlással természetes mozgássá és reakcióvá kell tenni, hogy a veszélyhelyzet okozta hatások közt is automatikusan működésbe tudjon lépni. Különösen a gázsprayre (és gázpisztolyra) igaz, hogy ha már elővettük, használni is kell, illetve, csak akkor vegyük elő ha azonnal és határozottan használni is fogjuk. Nagy hiba (ön)bizalmunkat pusztán az eszköz birtoklására alapozni. Két eszközcsoportot kell még megnéznünk, ezek a kés és az ún. előkerülő eszközök.
A kés egy vitatott téma, mint önvédelmi fegyver. Bár elrettentő ereje olykor magas lehet, két okból problémás: az egyik az alacsony stophatása (az agressziv támadót nem fékezi meg, mert a súlyos sérülést sem biztosan érzékeli azonnal) , a másik az előzőekből adódó bipoláris volta, azaz vagy nem kellően hatásos vagy túlzottan súlyos, halálos sebesülést is okozhat. A kés tehát inkább az agresszor mint a védekező fél kezébe illő fegyver, amely ellen – veszélyessége miatt – minden lehetséges módszert és eszközt be kell vetni.
Az ún. előkerülő eszközök alatt két dolgot értünk, az egyik a már nálunk lévő, fegyvernek nem feltétlenül minősülő tárgyak (kulccsomó, kistáska, bármilyen véletlenül nálunk lévő tárgy), a másik a környezetünkből gyorsan felvehető eszközök (kövek, üveg, faág, csiga stb). Az előkerülő eszközök kezdettől az sstyle alapkoncepciójának részei, mivel alkalmazásuk a pusztakezes rendszerrel megegyezik, külön tudást nem igényelnek, ugyanakkor jól rejthetőek, hirtelen meglepetést okoznak, és kellően nyitott szemlélet esetén bármilyen környezetben rendelkezésre állnak (mindig van valami, amit kézbe lehet kapni, csak meg kell látni…). Ezek egy része ütő, más része dobóeszköz, mások az ellenfél zavarására, meglepetésre szolgálnak, míg a ruhákat és táskákat akár ütésre, akár késtámadás közömbösítésére használhatjuk, sőt, erre célszerű is használnunk. Szinte csak a fantáziánk szab tehát határt az előkerülő eszközök felhasználásának, egy azonban nagyon fontos: ezek csak kiegészítő eszközök, melyek ugyan nagymértékben növelik a pusztakezes harc hatékonyságát, de ugyanúgy nem döntő hatásúak, mint ahogy a korábban említett ütőeszközök vagy gázspray sem. Viselkedés, stressz és agresszió A pusztakezes, rendszeres –sportszerű- gyakorlás más szempontokból is megkerülhetelen: ez az egészséges agresszió kialakulása és a stressz alatti hatékony végrehajtás lehetőségének fejlesztése egyben. Utóbbit ma már szerencsére minden önvédelmi rendszer hangsúlyozza: valóban, az önvédelmi helyzet még gyakorlott küzdőkre is enyhe sokkszerű, végrehajtást gátló hatásokat vált ki, hát még azokra akik a technikai részekkel tisztában vannak ugyan, de élesben, vagy jól szimulált körülmények közt nem gyakorolták be őket. Ez a gyakorlás tehát létfontosságú: a puszta tudás önmagában semmit nem ér. Az agresszióról már jóval kevesebb szó esik, ennek oka, hogy az agresszió egyértelműen negatív tartalomként honosodott meg a civilizált fejekben. Hasonlóképpen alakultak ki bizonyos morális gátak, melyek nem teszik lehetővé a gyakorló számára, hogy éles helyzetben is fel tudja használni tudását. Tegyük tehát kicsit tisztába az agresszió kérdését. Az agresszió – ha úgy tetszik, erőszak - valójában egy nagyon tág fogalom, és korántsem az értelmetlen erőszak szinonímája. Ha az “erő”-t, mint első tagját vizsgáljuk, máris árnyaltabb a kép. A harci rendszerekben az erőnek - és általa az erőszaknak - kiemelt szerepe van az eredményességben, ahogy a civil életben a kihívásokkal való szembenézés, nagyobb céljaink elérése, a siker sem képzelhető el bizonyos korlátozott erő alkalmazása nélkül. Gondoljunk csak bele, hány minket szándékosan akadályozó, értetlen, buta, vagy rosszindulatú embert kell valahogyan félreállítanunk ahhoz, hogy megvalósítsuk a magunk igazságát ! Ami, ha megvalósult, persze már mindenki számára látható, de addig bizony meg kell küzdenünk érte. Ám, míg civilben az “ellenfél” nem mindig ellenünk irányul, lehet, csak bizonyos adottságok miatt akadályoz bennünket, az önvédelmi szituációban egyértelműen ellenséges, agresszív féllel állunk szemben. Ha az övéhez mérhető, persze keretek közt tartott agresszióval lépünk fel, visszariaszthatjuk. Ez a természetből is jól ismert, az egyik legalapvetőbb állati reakció, melyet a civilizált ember általában elvet, pont azért mert nem akar civilizálatlannak látszani. Holott, ahogyan ez a természetben teljesen veszélytelen állatoknál is beválik mint stratégia, ugyanígy pl a hölgyeknél is működő verzió, számtalan erőszakos cselekményt sikerült már így elhárítani, harctudás nélkül is. Sokszor még agresszió sem kell, hanem elég a kellő határozottság, az áldozati szerep fel-nem-vállalása. Természetesen az az igazi, ha a viselkedés mögött hatékony harctudás is áll, de amit ezen a ponton feltétlenül be kell látnunk, az az, hogy a határozott fellépésnek a kordában tartott agresszió az alapja. Hogy ezt velünk született képesség, viselkedés vagy a mögöttes tudás táplálja, az itt most tulajdonképp mindegy, a látvány, a felállás, az általa felszabadított energia a lényeg. Sok esetben ugyanis azzal, hogy nem vállaljuk fel az áldozat szerepét, máris kihúztuk a támadó alól a talajt. Az agresszió tehát, ezen a ponton máris mint pozitív, előnyös tulajdonság jelentkezik… Az agresszió természetével már csak azért is tisztában kell lennünk, hogy kontrollálni tudjuk. Elborult fejjel nem lehet hatékonyan küzdeni, mozgásunk darabossá válik, csőlátás alakulhat ki, rosszul vagy lassan reagálunk különböző ingerekre. A felfokozott agresszió által kiváltott hormonális válaszok (pl. adrenalin löket) tovább rontják a helyzetet. A képzett küzdőnek az agressziót is hideg fejjel, olyan mértékben kell kihasználnia, hogy épp a kellő előnye származzék belőle. A témában mindenkinek -sportembernek és civilnek egyaránt- melegen ajánljuk Rüdiger Dahlke: Az agresszió mint esély c. könyvét.

Copyright 2015 SSTYLE Csapat