SIM - Hajlékonyságfejlesztés - 1.rész
Kedves Olvasóközönségem!
A szakirodalmat olvasva úgy tűnik, egyre többen ismerik fel, hogy a nyújtás messze nem ideális hajlékonyságfejlesztő módszer. Sajnos ma még egyeduralkodó, annak ellenére hogy az emberek nagy részénél nem működik.
A SIM hajlékonyságfejlesztő modulja nem stretching, nem nyújtás - annál sokkal jobban kidolgozott rendszer, mely mindenki számára megoldást nyújt. Ennek megfelelően összetettebb is.
A cikksorozatban igyekeztem minimális elméleti alapokon keresztül, viszonylag egyenes vonal mentén haladni. Akit részletek is érdekelnek, a >>>
jeleket lenyitva talál még információkat.
A hajlékonyságról
A hajlékonyság a tagjaink által bejárható nagy mozgásterjedelmet jelent. Ennek több, akár hibásan értelmezett formája is lehet.
Számunkra, sportolók számára az egyetlen értelmes forma a magas aktív hajlékonyság, amikor saját izomerőnk segítségével tudjuk bejárni ezt a mozgástartományt. Az, amikor valaki (főleg, ha húzódó izmokkal) le tud ugyan csúszni spárgába, de önerőből a lábát nem tudja felemelni, vagy nálunk küzdősportban nem tud leadni erős rúgást magas célpontra, az egy értelmetlen és céltalan hajlékonyság. Az ilyesmi legfeljebb az átlag civil becsapására, bemutatóra jó.
A hajlékonyság fejlesztése
Tisztázzuk a legfontosabbat: a hajlékonyság bármilyen mozgástól fejlődhet, ami az ízületek mozgástartományának határán, vagy annak közelében történik. Kihangsúlyoztam a mozgás szót. Ez a lényeg.
Számos egyéni korlátozó tényező van azonban, ami a fejlődést nem engedi elindulni, vagy egy ponton megakasztja. E korlátozó tényezők tesznek különbséget a különféle módszerek eredményessége közt.
- A legfőbb korlátozó tényező testünk mozgástanulási képessége. Ez részben öröklött, részben kisgyermekkorban elsajátított képesség. Ha ez alacsony szintű, akkor már fiatal korban sem tud fejlődni a hajlékonyság, nemhogy később. Ekkor csak olyan módszerek vezetnek eredményre, melyek a kívánt mozgás (mozgásterjedelem) során végig, szakaszonként "elmagyarázzák" tagjainknak, ízületeinknek, hogyan is kell mozogniuk.
- A másik, korunkban talán még fontosabb korlátozó tényező, a testi alapállapot. A civilizált ember tartása és mozgása a civilizált feladatokhoz idomul, testét nem a természetes módon, az anatómiailag optimális pályákon mozgatja, hanem ahogy a tanulás vagy munka megkívánja. Ez olyan tartási és mozgási programokat alakít ki testünkben, csontozatunkat, ízületeinket olyan helyzetekbe, szögekbe szoktatja, izmainkra olyan mozgásprogramokat kényszerít rá, melyekkel már nem tanulható hajlékonyság vagy erőkifejtés. Ebből az állapotból is csak olyan módszer tudja kivezetni a testet, mely a helyes tartást visszaállítja, ízületeink mozgását visszaállítja az anatómiailag megfelelő modellbe, és visszaerősíti a mozgatáshoz szükséges, eddig háttérbe szorult izmokat.
A hajlékonyságfejlesztés módszerei
Közvetlen módszernek nevezzük, amikor (a fentieknek megfelelően) minden egyes ízületnek, izomnak, testtájnak stb. külön-külön megtanítjuk, hogyan kell viselkednie egy mozgás, vagy mozgásrészlet során. Kellően sokszor ismételve, ez mint mozgásprogram rögzül.
>>> mozgásprogram
A mozgásprogram
Az ember úgy mozog, hogy csontjai elmozdulnak a csontokat összekapcsoló ízületekben. Az elmozdulást a csontokat összekötő izmok összehúzódása váltja ki. Az izmok az agy mozgásvezérlő központjából kapják a vezérlő jeleket, az idegrendszeren keresztül. Egy nyakizomhoz jóval rövidebb idegszál vezet, mint mondjuk a talp izmaihoz, ezáltal az idegi impulzusok futási ideje is jelentősen különbözik. Az agy, még ha a gépideje engedné, sem lenne képes bonyolult mozgások gyors, végig szabályozott futtatására, mert a távoli izmokból egyszerűen túl későn futnak be a pozícióra vonatkozó visszajelzések. Az élőlények mozgási rendszere ezért vezérlő mozgásprogram alapú.
Amikor például egy ütést végrehajtunk, ez az egész mozgás le van már tárolva a központban. Ha egyszerre kell indulniuk, az ujjaknak előbb, a vállaknak később fut ki a parancs, és az agy nem is vár visszajelzésre, mert addigra már késő lenne. Ehelyett kiadja az újabb és újabb pozíciókat, míg a teljes ütés végre nem hajtódik. Nem is tudjuk mozgás közben módosítani az ütést, csak ha már eleve úgy indítottuk, hogy erre számítani kell. Ekkor adott ponton megáll a parancssorozat küldése, és egy újabb sorozatot, egy újabb mozgásprogramot indítunk el, ugyanígy.
A mozgásprogram tárolása a gyakorlás során történik. A mozgásvezérlő központ egyszerűen azt az impulzussorozatot rögzíti, amit a legtöbbször csináltunk. A miérttel nem foglalkozik. Ő csak azt tudja, hogy erre a feladatra ez a sorozat a megoldás, neki az agykéreg ezt parancsolta. Rossz mozgást is meg tudunk hát tanulni, szándékosan és véletlenül is, ha eleget ismételjük!
Az ilyen módszer életkortól és testi alapállapottól függetlenül hatékony, egyedül a hozzáállás (akaraterő hiánya, csökönyösség stb) és a szellemi képességek (alapvető összefüggések megértésére képtelen elme) képesek korlátozni.
A SIM hajlékonysági modulja közvetlen rendszer, a legközvetlenebb amit -tapasztalataim szerint- a sportember még hajlandó feldolgozni.
>>> közvetlen
Közvetlen módszerek
A SIM során is előfordul, hogy egyes feladatokat a legalacsonyabb szinten, az egyes izmok szintjén kell közvetlenül tanítani. Ez az oktatás-gyakorlás már csak egyénileg, egyéni problémák esetén megoldható. Csoportos foglalkozáson ugyanis túl időigényes, mert a gyakorlónak személyre szabottan anatómiai alapokat, ismereteket is oktatni kell. Ezt a szintet jelen cikksorozat nem tárgyalja.
Kutatásaim során több más közvetlen módszerrel is próbálkoztam, de ezekkel is az volt a tapasztalat, hogy edzésszinten nem igazán oktathatóak. Ez lélektani kérdés: a sportoló, harcművész edzeni jön, nem szeret szöszölni. A bunyós mentalitású különösen nem. A stretchingben is történnek próbálkozások néhány közvetlen, klinikai eredetű módszerrel (PNF technika, autogén gátlás stb.), amelyeket valahogy beszuszakoltak a stretching gyakorlatok közé. Stretchingként azonban eredeti hatékonyságukat nem tudják kellőképpen kihasználni, még ha hajlandók is megtanulni a gyakorlók. Tapasztalataim szerint, maguk az oktatók sem értik ezeket a módszereket teljesen, ám ha igen, akkor előbb-utóbb belátják, hogy a gyakorlóknak ez a szint már sok.
Alkalmazkodásos módszernek azt nevezzük, amikor nem közvetlen tanítással, hanem valahogy másképp, általában összetett mozgások, tartások segítségével próbálják a hajlékonyságot fejleszteni.
Alkalmazkodás alatt azt a mozgástanulási folyamatot értjük, amikor a test egy látszólag hasonló vagy azonos, ám funkcionálisan eltérő testtartásból vagy mozgásból is megérti, hogy mit kívánnak tőle, milyen mozgást (mozgásterjedelmet, azaz hajlékonyságot) kellene megtanulnia, végrehajtania. A probléma ott van, hogy az ilyen alkalmazkodás csak jó mozgástanulási képesség és jó testi alapállapot esetén éri el az elfogadható szintet.
>>> spárga
A spárga esete
Tegyük fel hogy magasra szeretnénk rúgni oldalrúgást. A klasszikus válasz erre az angolspárga gyakorlása. Vegyünk egy nagy levegőt, és nézzük meg , mi történik angolspárgában!
Az ember ugye nagy oldalsó terpeszben áll. A belső csípőizmok és a belső combközelítő izmok feszülnek, hogy a további szétcsúszástól, sérüléstől megóvják az embert. Az oldalsó és hátsó farizmok nem csinálnak semmit, hiszen nem kell tolniuk-emelniük, lefelé a gravitáció dolgozik helyettük. Ugyanígy a belső csípőhorpasz izmai sem. A gerincnek szintén nincs dolga, úgyhogy laza, legalábbis elméletben.
Most nézzük meg az oldalrúgást, köríves rúgást, amiben az angolspárgát hasznosítani akarjuk. Ott mit csinálnak az izmok? Nos, a belső csípő és combizmok el vannak lazítva, különben nem engednék fel a lábat a magasba. Az oldalsó, majd később a hátsó és belső farizmok folyamatosan adják át egymásnak a feszülést, ahogy a lábat emelik. A csípőhorpasz izmai dolgoznak, segítik a lábemelést. A gerinc pedig, belső vázunk, erősen tart, dolgozik, egyben egyensúlyoz, hogy legyen mihez képest felemelni a lábat.
Láthatjuk, hogy a két izomvezérlési séma közt egyetlen közös pont sincs. Az egyetlen közös, hasonló rész maga a testtartás, a terpesz.
Gondoljunk bele, milyen jól fejlett alkalmazkodási készség kell ahhoz, hogy két ennyire különböző mozgás, gyakorlat közt, pusztán a külalaki hasonlóságok alapján összefüggést legyen képes találni ! Ráadásul, a spárga nem mozgó, hanem fix gyakorlat. A szerencsétlen szürkeállomány – tényleges mozgás pontos, sokszori ismétlése nélkül – hogyan írjon be a mozgásvezérlő központnak egy, pusztán alaki hasonlóságok alapján kidolgozott mozgásprogramot?
Egyáltalán nem csoda, hogy az ilyesmi csak fiatal korban működik kielégítően. Kb 16 évesen van a csúcs. Ekkor a testtudatosság már elért egy viszonylag magas fokot, az elme is nyitott még a tanulásra, és a civilizáció sem rontotta le az alapmozgást annyira. Kb 25 éves kor felett azonban, az ennyire szélsőséges alkalmazkodásos módszerek alig érnek valamit.
Gyakorlatilag minden ma ismert népszerű rendszer alkalmazkodásra épül, anélkül, hogy tisztában lennének ennek jelentésével és jelentőségével. Ezért nem is tudnak segíteni a fejlődésben lemaradókon, ártani nekik viszont annál inkább. A stretchingtől a jógán át mindenféle hangzatos nevű dologig, mind-mind alkalmazkodásos módszer. E módszerek hatékonysága különböző lehet, elsősorban attól függ, mennyire állnak közel a közvetlen módszerhez. Valószinűleg a nyújtás áll a legtávolabb...
>>> nyújtás
A nyújtásról
A nyújtás, mint elv, alapjaiban hibás. Az izmok hosszáról szóló elmélet, hogy azokat nyújtogatni kéne, hülyeség. Bármely jobb orvos tudja, hogy az idegeket blokkolva (pl. injekcióval) az adott testtáj passziv hajlékonysága az elvi maximumig megnő. A hajlékonyság tisztán vezérlési kérdés.
Most rövid időre mégis az ördög ügyvédje leszek, hiszen magam is stretching-szakértő voltam egykor, jobb híján. Mivel a stretching nálam sem működött, egyre jobban beleástam magam, majd fejlesztettem is rajta, hátha mégis hozhatók a kívánt eredmények.
Előrebocsátom, ha jól csinálják, a nyújtás nem kellemetlen, és nem is sérülésveszélyes. Megvannak a szabályai, amit kevesen tudnak, és még kevesebben tartanak be. Legtöbben azért, mert egyszerűen nem képesek rá.
A nyújtó gyakorlat ugyanis mindig úgy kezdődne, hogy lazítsuk el a nyújtani szánt izmainkat. A dolog itt bukik el azonnal: a rossz testi alapállapotú gyakorló erre képtelen, mert maga a hibás izom-ízületi struktúrája tart fenn egy feszültséget. Részben az ízületek védelmében: a biztonságért cserébe feláldozza a mozgástartományt, mert más lehetősége nincs. Nekem, a fejlesztett módszereimmel sikerült ezt mérsékelnem, néhány irányban meg is indult kissé a hajlékonyságom, de húzódások, sérülések folyamatos sorozata mellett.
A SIM alapelvei, vagyis hogy ezt az egészet teljesen másképp kell csinálni, ekkoriban merültek fel bennem, de előbb a stretchingben kimerítettem minden lehetőséget, hogy biztosan ki merjem jelenteni: maga az elv hibás.
A passzív nyújtás különösen nehéz ügy. Itt, mivel nincs mozgás a hajlékonyság véghelyzetében, a test különösen nehezen tanul. Utána sérülékeny is az izomzat, szóval csak edzés végén illik csinálni. Ellentétben a SIM-el például, amit pont edzés elején érdemes, hogy jól teljesítsünk az edzésen, és közben is fejlődjünk.
Az aktív nyújtás egy fokkal jobb ugyan, hiszen saját izommunkás, ismételgetős. Csak rosszul használják, túl összetett gyakorlatokkal.
A PNF meg a többi klinikai módszer nem nyújtás, csak bevették őket a rendszerbe. Olyan, hogy PNF nyújtás, nincs. Mint kifejezés alapjaiban hibás.
A ballisztikus és dinamikus nyújtás végrehajtása a rosszul alkalmazkodóknak vagy hatástalan, vagy sérülésveszélyes. Egyik módszer sem rossz, főleg a dinamikus nem, de a test egy olyan tanulási mechanizmusa kell hozzájuk, ami legtöbbünknek nem működik jól.
Hangsúlyoznám, a tehetségeknek, jól alkalmazkodóknak mindezek jól mennek és hatásosak. Ők nyugodtan kardoskodhatnak a nyújtások mellett: igazuk van. Egy kevésbé tehetséges sportoló bőrébe bújva viszont azonnal elsírnák magukat, annyi ismeretlen érzettel és megoldhatatlan problémával találkoznának a nyújtás kapcsán.
Szerencsére ma már egyre több a mozgásos módszer is, főleg mióta a calisthenics és rokonai divatba jöttek. Sokaknak feltűnt ugyanis, hogy a hajlékonyság a jól megszerkesztett gyakorlatok közben, magától is fejlődik.
>>> szabadedzés
Persze itt is csak azoknak, akiknek a testi alapállapotuk többé-kevésbé rendben van. Akinek nem, annak a legjobban megszerkesztett szabadedzés is korlátos, igaz, magasabbra tud jutni vele, mint a régebbi módszerekkel.
A stretching hatalmára jellemző, hogy több olyan edzést láttam már, ahol kitűnően megszerkesztett sportági gyakorlatokkal dolgoznak, aztán az edzés végén egy stretching szakértő tart nyújtást. Kíváncsi lennék, ha mondjuk elmenne szabadságra a szakértő, feltűnne-e a gyakorlóknak, hogy ugyanúgy fejlődik a hajlékonyságuk? Rájönnének-e, hogy valójában nem a stretchingtől, hanem a saját gyakorlataiktól fejlődik?
Mégegyszer hangsúlyozom, alkalmazkodásos módszerek csak a jó mozgástanulási képességű és jó testi alapállapotú egyéneknél működnek kielégítően . Akinek ezekkel gondjai vannak, a közvetlen módszerhez kell folyamodjon. A közvetlen módszer általában az alkalmazkodási készséget is rendbehozza, ezáltal ezekre a módszerekre is jól kezd reagálni.
>>> jóga_fitnesz
Jóga, fitnesz és társai
Amikor foglalkoztam külsősökkel is, sok területről érkeztek hozzám tanítványok, oktatók. Általában az volt a bajuk, hogy hiába csinálják saját sportáguk, mozgásművészetük gyakorlatait, azok a problémák, fájdalmak, amiért oda mentek, nem múlnak, nem javulnak. Ez szintén a korábban ismertetett okokra vezethető vissza. Ezek a sportok és rendszerek általában régebben keletkeztek, akkor, amikor az ember még kevésbé volt civilizált, mozgástanulási készsége és testi alapállapota még sokkal jobb volt. Ezek a módszerek akkor kiválóan megfeleltek, ma már kevésbé hatékonyak.
A SIM erre a feladatra tökéletesen megfelel. Sajnos azonban, sok - mondjuk ki, kevésbé fejlett - rendszerrel összeütközésbe kerül. A gyakorló örömmel tapasztalja ugyan, hogy fájdalmai elmúlnak, egészsége javul, ereje és hajlékonysága nő, de ott, a másik irányzaton tekintélyelven közlik vele, hogy ezt akkor sem így kell.
Ez az oka, amiért jelenleg nem tanítok külsősöket, csak az sstyle és egyes más harcművészetek, küzdősportok gyakorlóit, azokét, ahol a tényleges fejlődés, a mérhető eredmények, és velük együtt az egészség a fontosak, és nem más, elvi vagy elvont szempontok.
SIM
A SIM (Szabad Izületi Mozgás) egy általános érvényű, teljes testre kiterjedő mozgásminőség-javító rendszer. Rendkívül egységes, igazából nem választhatók külön benne a mozgásjavító-koordinációs, ízületi fájdalomjavító, hajlékonysági, erőfejlesztő, gyorsaságfejlesztő stb részek. Ezek mind összefüggnek. Az, hogy mi most a hajlékonysági részt tárgyaljuk, csak megközelítés kérdése.
>>>
Erő, hajlékonyság, koordináció összefüggései
Régóta ismert dolog hogy a fentiek összefüggnek, csak valahogy nem sikerült rendszerbe szedni, az edzéselmélet könyvekben is így olvasható. Úgy tűnik, a SIM ebben az élen jár. A megfelelő, közvetlen vezérlési módszerek után már együtt fejlődik mindhárom.
Sokan emlékezhetnek, régen úgy tanultuk, a nyújtás mellé is kell erősíteni és mozgáskoordinációt fejleszteni. Ez valójában
egyfajta tüneti kezelés lehetett. A szakértők sejtették az igazságot, de nem találták meg a közvetlen módszert. Ezért bevezették külön-külön, és többé-kevésbé működött is - persze csak megfelelő alkalmazkodási készség mellett.
Sokszor kérdezik tőlem is, a SIM hajlékonyság mellett is van-e erősítő rész. Nos, van is, meg nincs is. Nemigen lehet szétválasztani, hogy éppen koordinál vagy erősít az ember...
A SIM jelenlegi modelljei már úgy vannak megalkotva, hogy ne igényeljenek komoly anatómiai ismereteket. A sportolót ez kevéssé érdekli. Egyes modellek ezért szándékosan egyszerűsítve, esetleg torzítva vannak, a könnyebb érthetőség érdekében.
>>>
A szakemberek megütközhetnek egyik-másik modellen, elméleten, mondván, ez anatómiailag, biomechanikailag pontatlan, vagy nem helyes. Meg kell azonban érteniük, a jó modell az, ami könnyen érthető és hozza is a kívánt eredményeket.
A SIM általános célú, de mégis elsősorban küzdősportolók, harcművészek számára készült. Az anatómia és biomechanika összefüggései ezen a szinten már olyan bonyolultak, hogy minden modellben találni valamilyen hibát. Én magam két évtizednyi kutatás, számtalan kísérlet, és napi többszöri tesztelés után tartok ott, hogy a bemutatott modelleket eléggé általánosnak, és ami a legfontosabb, a sportolók által is feldolgozhatónak tartom.
A hármas bontás
A SIM első modulja az adott mozgásban érintett minden ízületnek, testrésznek megtanítja, hogyan kell mozognia a mozgásterjedelem határán (a hajlékonysági véghelyzet környezetében). Ezzel egy egészséges, könnyed és biztonságos (erős) ízületi mozgást kapunk. Sok esetben a mozgásterjedelem már ettől is megnő, általában ugrik egyet.
A közvetlen ízületvezérlések után a szinkronizáció (több ízület együtt mozgatása) következik, azaz egyszerűbb végtagmozgások és összetettebb mozgások. A jó közvetlen ízületi programok mellett ez nagyon gyorsan és könnyen megy már.
Ezután jöhet a terhelés melletti, azaz valóshoz hasonló mozgatás: gravitáció és edzőszerek ellenében. Itt már annak is feltűnik majd a koordináció- erősítés- hajlékonyság összefonódása, akinek eddig nem tűnt fel.
Ezzel egy mozgástartománnyal végeztünk is, visszalépünk az első pontra, és az új hajlékonysági határon újrakezdjük a gyakorlást, mozgásfejlesztést. Ezt a mechanizmust addig csináljuk körbe-körbe, míg észre nem vesszük, hogy már rég meghaladtuk az előre eltervezett hajlékonysági célt.
Ez a hármas mechanizmus teljesen kiküszöböli a mozgástanulási képesség és az alkalmazkodási készség korlátait, ezért rendkívül gyors, hatékony, és mindenkinél működő módszer.
Testi alapállapot és javítása
Hiába a fenti módszer - vagy bármely más hajlékonysági, erőkifejtési módszer - ha a testi alapállapot hibás. Bizonyos hibáink (elsősorban a gerinc és végtagok közvetlen használati problémái) olyan korlátot képeznek, amelyek nem engedik tagjainkat a mozgáshatár közelébe. Márpedig - a definíció szerint - így a hajlékonyság sem fejleszthető.
>>>
Végtelenül leegyszerűsítve, akinek már fiatalon sem ment a nyújtás (vagy bármi más hajlékonyságfejlesztés), annak a testi alapállapota már akkor sem volt jó, azóta pedig csak még rosszabb lett. A mozgástanulási készség fiatalon sosem rossz annyira, hogy ilyen jellegű korlátokat képezzen: egyértelműen a testi alapállapottal volt (van) a baj.
Először tehát a testi alapállapot hibáit kell kijavítani ahhoz, hogy tényleges mozgáshatárunk közelébe férkőzhessünk. Erre a SIM ún. korrekciós része szolgál. Ez is a hármas bontás alapján történik, csak épp olyan ízületeket, testtájakat tanítunk vele újra mozogni vagy másképp tartani, amelyről (kezdőként) azt hisszük, semmi közük a kívánt irányú hajlékonysághoz. Valamint, mindenkinek más-más elképzelése van a helyes mozgásról, ezért először a "helyes valóságot" kell megtanulnunk.
>>> helyes_valóság
A tartás, mozgás valósága
Mindenki más és más adottságokkal jön, és a civilizációs mozgások, tartások is másképp rontották el az idők folyamán. A merev, kötött, sérülékeny, fájdalmas, darabos, túl laza stb. mozgások mind-mind ugyanoda vezethetők vissza: rosszul használjuk ízületeinket, rossz pályákon mozgatjuk tagjainkat.
Gyerekként megtanultuk az alapvető ízületi mozgásokat: ösztönösen vagy a felnőttektől ellesve, másolva, próbálkozva rájöttünk, hogyan kell a vállunkat, csuklónkat, könyökünket stb használni. Többé-kevésbé hatékony mozgásprogramjaink vannak rá. Ezeket kombinálva összetett mozgásokat raktunk össze. Ezért is van nagyon nagy felelőssége a szülőknek abban, hogy a gyerekeket igenis mozgatni és sportoltatni kell, a koruknak és fejlődési szintjüknek megfelelően. Ha valaki keveset mozog, nem mászik, nem terpeszezik, nem tekereg babaként és gyerekként, nagy eséllyel nem optimális mozgásprogramokat kísérletezi ki, hiszen nincs rá ideje, lehetősége.
Aztán erre rárakódik a civilizáció, a médiaeszközök, számítógép, okostelefon, a vacak székeken ülés, és tovább rontja az amúgy sem optimális tartást, mozgást. Hamar eljön az a pont, amikor már nem is tudjuk, mi a helyes. "Egyenesen" ülni, "egyenesen" állni ma már szinte senki nem tud. Az egyenes szót matematikai egyenesként, és nem az emberi anatómia szabályai szerint értelmezik, ami így betarthatatlan. A "húzd ki magad"-ot már szüleink-tanáraink is félreértelmezték, ugyanígy.
Nekünk tehát - bár egyszerűsíttett modellek szerint - de újra kell tanulnunk, melyik ízületünk hogyan mozog, gerincünknek mi a szerepe, mi az hogy hajlítás, feszítés, forgatás-csavarás. Aztán jön az, hogy az egyes ízületek, testtájak esetében ténylegesen hogyan is kell ezeket kivitelezni.
Egyénfüggő, hogy kinek mennyit kell itt tanulnia. Nekem gyakorlatilag minden egyes ízületemet és testrészemet újra kellett tanítanom, ezért is jöhetett létre a SIM, a kellő tapasztalati anyaggal megtámogatva. Van, akinek alig valamit kell kijavítani.
Enélkül nem lehet elindulni a hajlékonyság és erő felé vezető úton.
A testi alapállapot hibáit feltétlenül ki kell javítani. A mozgások egymásra épülnek. Akinek egy közvetlen ízületvezérlése nem pontos, az arra ráépülő egyre összetettebb mozgások egyre rosszabbak lesznek, és végül egy korlátot képeznek, a fejlődés megáll. Mindenkinél ez az ok, nincs kivétel. Az a kérdés csak, hol és mikor jelentkezik ez a korlát: hajlékonyságban, erőben, fáradékonyságban, sérülési hajlamban stb.
A fájdalmas részek kijavítása szintén ebben a lépcsőben történik.
>>>
Miért fáj?
Mind a túl laza, mind a túl feszes ízület fájdalmas lehet. A laza nem tart eléggé, ezért folyamatosan sérül. A feszes meg egyrészt fizikailag feszül, másrészt könnyen begyullad, mert a regenerációja nem működik rendesen. Az ízületek tápanyagellátása nem direkt a véráramból történik, hanem a mozgás közbeni összenyomódás-tágulás szivó-nyomó hatása, az ún. ízületi pumpa segítségével. A feszes ízületnek értelemszerűen ez a nyomó-táguló mozgása kisebb, olykor elfogadhatatlanul alacsony. Ilyenkor a legkülönfélébb ízületi nyavaják alakulnak ki, egyénfüggően kinek milyen, pedig az ok közös.
Sportolóknál az izomfájdalom egyébként sokkal gyakoribb, mint maga az ízület fájdalma, csak a laikus nem tudja megkülönböztetni a kettőt. Általában ugyanis az ízülethez közeli izmok kerülnek túlterhelésbe, a rossz izomvezérlés-struktúra miatt. Csak amikor már ezek feladják, akkor jön az ízület, meg a sérv, meg a többi.
A különböző testrészek, testtájak fájdalmairól (lassan) készül egy külön cikksorozat >>> Megint_fáj_cikksorozat Nem írom valami nagy lelkesedéssel, tapasztaltam már, hogy személyes irányítás nélkül, csak szöveg alapján nemigen megy a szemléletváltás, értelmezés.
A fájdalmas és fájdalommentes hibák közt lényegi különbség nincs. A helyes mozgás mindkettőre megoldás, lehetőséget biztosít a szervezetnek, hogy rendbehozza magát.
>>> lelki_határ
Lélektani határ
A fájdalmas testrészek, ízületek esetén jól ismert egy kötődési jelenség. Sokaknak azért fáj valamije, mert valamilyen előnye származik ebből. Valamit nem kell így megtennie, hiszen nem tudja. Sajnálatot, együttérzést akar kiharcolni. Nem kell feljebb lépnie valamilyen létrán, oda, amitől már fél. Sok ilyen lehetőség van, sokkal találkoztam már.
Aki előre szeretne lépni, elsőként ezt tisztázza magában. Ha ő maga tart fenn egy gátat, azzal szemben a SIM és a sport tehetetlen.
Jó hír is van. Lehet hogy a lelki gát már nem létezik, csak mondjuk gyerekként vagy fiatalabban volt jelen. De a mozgásunk ugyanolyan, hiszen nem tanítottuk újra, nem változott azóta. A gát hiányában ma már minden gond nélkül kijavítható.
Sajnos, gyakran találkozom egy másik, hasonló jelenséggel is. A SIM által egészségesebbé, jobb mozgásúvá váló ember előtt megnyílnak olyan lehetőségek, melyek pozitívan ugyan, de megváltoztatnák eddigi megszokott életét. A változást, kiemelkedést nehezen kezelők ettől visszarettennek, és inkább leállnak a SIM-mel, az általa addig megszerzett képességeket pedig hagyják visszaromlani a "kényelmes, biztonságos" szintre.
Összegzés
- A hajlékonyság fejlesztése tisztán mozgástanulási, mozgáskoordinációs kérdés.
- Ennek leghatékonyabb módja a közvetlen ízületvezérlési mód, amikor tagjainknak az aktuális hajlékonysági határunkon, mozgással tanítjuk meg, mit is kell tennie, hogyan is kell mozognia.
- Vannak azonban korlátozó tényezők, elsősorban testi alapállapotunk, mely megakadályozná a fejlődésünket, vagy már annak elindulását is. Ezért a hajlékonysági edzés közben, egy ehhez nagyon hasonló, de mélyebb, pontosabb mozgástanulással, ki kell javítanunk testi és mozgási hibáinkat.
Kitérő - A Mozgó SIM
Az összegzésben felvázolt ideális megoldás harcművészeti, küzdősport stb edzésen nehezen megvalósítható, a tanulók mentalitása miatt. Az emberek edzeni, erőlködni, elfáradni szeretnek, nem pedig tanulni. Ennek a mentalitásnak jobban megfelelnek az alkalmazkodásos, összetett gyakorlatokkal dolgozó rendszerek. Ezek hatékonysága jóval alacsonyabb ugyan, a SIM szabályai szerint mégis kidolgoztam egy alkalmazkodásos rendszert. A közvetlen SIM hatékonyságát ez sem éri el, nem is érheti, de az első időkben megfelelő alternatívát nyújt. Mire a gyakorlók szembesülnek korlátaival, már beléjük ivódott a SIM szemlélete, és az igazi fejlődést biztosító közvetlen módszert már vonakodás nélkül el tudják fogadni.
Jelen sorozatnak a Mozgó SIM tárgyalása nem célja, ezt a régi cikksorozat átalakításával tettem meg, itt érhető el. >>> Mozgó_SIM
Tovább a 2. részre
Vissza a cikkekhez