Stílusok az utcán 3.rész Nos, melyik harcművészet, küzdősport, önvédelmi rendszer hogyan teljesít az utcán? Küzdősportok Küzdősportnak mi most önkényesen a teljes erőből űzhető irányzatokat tekintjük: ökölvívás, kickbox, francia box, thai box, a kempo küzdelmi része, birkózás, judo-jujitsu változatok, és a kevert (MMA) rendszerek. Itt a gyakorlás során bőven találkozunk olyan hasznos dolgokkal mint stressz, nyomás, erő, adok-kapok, egyáltalán a küzdelem. A laikus ezért könnyen hiheti hogy ezek az utcára változtatás nélkül jók. Kétségkívül jobbnak tartom őket mint a HM-eket, de azért árnyoldaluk is sok van.
Az utóbbi években sok olyan hírt olvashattunk, amikor küzdősportoló volt az utcai harc áldozata, elég csak a hírhedt szigethalmi esetre gondolni.
Véleményem szerint a küzdősportoló abban van hátrányban, hogy könnyen hagyja magát küzdelembe sodorni, mert ő is küzdeni és bizonyítani akar. A küzdelemtől nem különösebben tart, hiszen bőven van tapasztalata. Az utcai harcban azonban nincs a megszokott korlátok közt. Nincs súlycsoport, nem hasonló felkészültségű az ellenfél, nem azok a szabályok, összetett a terep, az ellenfelek többen lehetnek, eszközökkel, amiket azonnal elővesznek ha vesztésre állnak. Az ilyen szituációkban a küzdeni akarás kimondott hátránnyá válhat, mert csak egy szűkebb szegmensben van fölényben a sportoló, a többiben nincs. Különösen a birkózók és MMA-sok sérelmére elkövetett késelés a gyakori: a közelharcban-lefogásban az agresszor mint utolsó esélyéhez nyúl hozzá, a sportoló pedig tehetetlen vele szemben.
A másik észrevételem, hogy a sportok az utóbbi időben elmentek az erő és állóképesség felé, a dinamika viszont csökkent. Mármost az utcai harcban a meglepetés, belépés-beugrás, dinamika nagyon fontos, az állóképességi igény pedig, a konfliktusok rövid ideje miatt, gyakorlatilag nem számottevő. Vagyis az utcai harc a sportoktól némiképp eltérő felkészítést igényelne.
Összegezve, a küzdősportoló az utcai harc rivalizáló formájában jól teljesít, de nem feltétlenül érzékeli, hogy az ellenfél (vagy a segítői) mikor lép ki ennek kereteiből, és ilyenkor kerül hátrányba. Mozgásának magas dinamikája miatt az ökölvívás, annak ellenére hogy a lábat nem használja fegyverként, utcai harcos szempontból nagy hatékonyságú. És itt a nagy baj, ugyanis az agresszorok mint aránylag gyorsan tanulható rendszert, ezt használják leginkább. Ezért minden utcára szánt rendszernek célszerű (lenne) az ökölvívás technikáját jól ismerni. Hazánkban általánosítva, némi túlzással elmondható, hogy az utcai agresszor olyan ökölvívó, akinél rövid ütő és szúróeszköz használatára is számítani lehet. (És itt nem tudom szó nélkül megállni az államilag támogatott, “hátrányos helyzetű fiatalok” számára hozzáférhető ökölvívó képzést, amit a köznyelv csak cigány terminátorképzőnek nevez, helyesen észrevéve, hogy a jövő agresszor nemzedékét képzik ott a mi adónkból. Tanulságos az egyik, egyébként szintén cigány edző nyilatkozata az ügyben: ezekből lesz egy-két versenyző, a többiek mind az utcára mennek majd a tudásukkal.)
A kickbox, francia box, thaibox, kempo állóharcban nagyjából egy kategória, bár az első kettőben a közelharc nem hangsúlyos, ezért ott hátrányban van. Jó kéz és lábhasználat, kondíció jellemzi ezeket az irányzatokat. Különösen a muaythai(thai box) domináns köztük, európai-amerikai megjelenésével jelentősen átalakította az addigi küzdelemről kialakított felfogást, mivel a kéz, láb és közelharc meglehetős összhangban szerepel benne. Az ilyen jellegű állóharcos edzés, ha az erő mellett a mozgást sem hanyagolja el, utcai alapnak egész jól megfelel.


A birkózás, judo-jujitsu, kempo földharc egy vitatott téma. Hatékonyságukhoz nem fér kétség, személy szerint is nagyra tartom őket mint sportot, és végzetesnek mint utcai harcos szegmenst. Utcán az ember semmiképp se kerüljön földre, még ha ő dominál akkor sem. Eszközhasználat és/vagy több ember esetén ugyanis kiszolgáltatottá válik.
Az MMA-t utóbbi véleményem miatt nem tartom ideális utcai rendszernek, pedig ha valami, akkor ez aztán úgy néz ki. Más azonban a látszat és más a tényleges igény. Az kétségtelen, hogy a rivalizáló típusú utcai harcban, amikor két fél vagy két csoport bizonyos íratlan szabályokat betartva küzd, akkor a küzdelem gyakorlatilag MMA formájú lesz. Ha agresszor- védekező fél típusú a küzdelem, akkor is nagyon jól jöhet az MMA földharc része, illetve a földön védekezés. Összességében, szerintem mégis akkor lesz jó utcára az MMA, ha állóharc-hangsúlyosan tanulják, jó földrevitel elleni felkészítéssel. Technikailag van egy furcsa ellentmondás küzdősport és utcai harc közt. Azzal szokták vádolni a küzdősportolókat, hogy nem elég hatékonyak az utcán, mert olyan technikák, amik utcán bőven beleférnek, a sportban tiltottak, ezért a sportolónak nincsenek beidegződve. Például a “sportszerűtlen” fejelés, nemi szerv támadás stb nem túl veszélyes és hatékony lehetne az utcán. Ez igaz. Viszont, sok technika, ami sportban megengedett, utcán végzetes lehet az ellenfélre nézve, ezáltal a védő felet terheli majd az igazság(?)ügyi felelősség.
Néhány példa. Rúgást elkapva lábsöprés, lábfogásos földrevitel, kis és nagyívű dobás stb, ezek mind mind végződhetnek úgy hogy az ellenfél feje lekoppan, ami a ringben, tatamin, ketrecben nem túl veszélyes, utcán, betonon viszont akár halálos is lehet. Vagyis a küzdősport egyszerre nem eléggé és túlságosan is hatékony?
Önvédelmi rendszerek Az önvédelmi rendszerek hazánkban viszonylag új jövevények. Jó marketinggel hamar népszerűségre tettek szert. Tényleges hatékonyságukról kevés adat áll még rendelkezésre. Én személy szerint még nem is láttam őket utcán, csak edzéseken, bemutatókon. A három fő irányzat nálunk a krav-maga, defendo és systema. Nagyrészt kétségkívül jó megoldásokat mutatnak be, egy részük viszont hogy is mondjam, tájidegen nálunk. Többen céloztak már nekem rá, mennyi hasonlóság van az sstyle és az ÖR-ek közt, ami nem is csoda, hiszen mind ugyanarra lettek kitalálva. A különbségeket az indokolhatja, hogy ezek külföldi eredetűek (a krav magáról mindenki maga döntse el mennyire tartja magyarnak), és a maguk környezeti sajátosságait hordozzák.
Technikailag egyszerűek és gyorsan tanulhatók – legalábbis ezt állitja a marketing. Van itt minden, pusztakezes és eszközös önvédelem, ütés rúgás földrevitel, érzékeny részek támadása.
Az utcai harcos hatékonyságuk felmérését azonban komolyan megnehezíti egy sajátosság. Az ÖR-eket vagy szakemberek (értsd őrző-védő, testőr stb) tanulják, vagy egy olyan civil réteg, aki inkább pont hogy elkerülni akarja a tényleges utcai harcot. Mint már említettem, az ÖR-ekben lényegi alapozás és küzdelmi edzés nincs. Az első csoport ezt megtanulja máshol, ezáltal képzett kétféle aspektusból is, de kis létszámuk miatt nemigen fogjuk látni őket az utcán. A második, “civil” csoport az alapok hiánya miatt szerintem kevéssé alkalmas az utcai harcra, és mentalitásuk miatt sem fogjuk látni őket harcolni.
Összegezve azt mondhatjuk: az ÖR-ek valóban önvédelmi rendszerek, annak minden aspektusával, és nem az utcai harcra vannak kihegyezve.

Végszó
A fentieket végigolvasva, gondolom összeállt már a kép, miért is jött létre az sstyle, és miért olyan, amilyen. Sajnos azonban van egy logikai buktató, amit kénytelen vagyok elismerni.
Elvileg helyénvaló és logikus az sstyle koncepciója, az egységes elvi és mozgási alapokon nyugvó küzdelmi felkészítés és önvédelmi rendszer. A tapasztalat azonban azt mutatja, emberi oldalról nézve a küzdelem és az önvédelem két fajta embertípus, két fajta érdeklődési kör, két fajta lelki beállítottság. Hiába egyértelmű, hogy a jó utcai harcosnak mindkettőben jártasnak kell lennie, mégis, a gyakorlatban elvárni túlzó követelménynek tűnik. Ez a probléma még megoldásra vár.

Vissza a cikkekhez