Stílusok az utcán 2.rész Nos, melyik harcművészet, küzdősport, önvédelmi rendszer hogyan teljesít az utcán? Mivel kell szembenéznünk? Az agresszor határozottan, céllal veti magát a küzdelembe: ha épp nem rablás, azaz értékeink megszerzése vezeti, akkor a dominancia bemutatása. Önmaga vagy az általa képviselt közösség előtt bizonyítani kívánja, hogy ő itt a domináns egyed, a nagyobb, az erősebb, ügyesebb. Bűnöző csoportokra, vagy az olyan tekintélyelvű társadalomban élőkre, mint például a cigányok, ez fokozottan jellemző. Mivel a győzelemtől a tekintélyük, és ezért társadalmi rangjuk függ, két dolgot is figyelembe kell venni. Mivel számukra nagy a kockázat, igyekeznek biztosra menni, azaz gondosan kialakítanak valamilyen -fizikai, pszichikai- fölényt. Ha ez mégsem jön be, akkor nem fognak válogatni az eszközökben, és azzal pótolják a hiányosságaikat. Külön nehezítés, amikor drogok, tudatmódosító szerek, fájdalomcsilapítók hatása alatt lépnek fel. Ezzel kell nekünk, a védő félnek szembeállítani valamelyik általunk tanult küzdőrendszert.
Nézzük kicsit irányzatokra bontva, hiszen a cikkindító kérdés is mindig így hangzik el. Ezért persze majd megkapom a magamét, sebaj: sosem titkoltam ez ügyben a véleményem. Ami, úgy érzem, nem légből kapott: több mint 15 éven át konfliktusok százait néztem végig élőben, vagy ha nem voltam jelen, akkor a szemtanúkat faggattam ki, illetve tévében, interneten is követtem mindenfélét, utcai bunyótól az utcai zavargásokig. Az sstyle maga is egy megtestesült vélemény, létre sem jött volna, ha minden kérdésemre választ találok valami más rendszerben.
Félreértés ne essék, bárki, aki HM-et, KS-t, ÖR-t tanul, nagyobb eséllyel kezd utcai harcba, mint az átlagember. De hogy mennyivel nagyobbal, az már nagyon függ a rendszertől és az embertől egyaránt.
Harcművészetek Harcművészet annyi féle van, hogy felsorolni is sok lenne. Itt most csak a köztudatban jobban elterjedtekkel foglalkozom, sose kérdezték még tőlem például, hogy egy lethwei hogyan állná meg a helyét, ezért nem is felelhettem azt hogy alighanem jól.
Egy utcai harcban a harcművésznek, akinek agresszióban és küzdelemben kevesebb a gyakorlata, nincs könnyű dolga. Kivétel persze az az emberbőrbe bújt -pozitív értelemben vett- állat, akit pont a HM tart féken. A másik a nyitott gondolkodású ember. Egy videóban láttam, amint verseny után a kempós srácot kérdezték a meccsről, és ő azt felelte, tulajdonképp tapasztalatot szerezni jött ide, őt a kempo harcművészeti oldala érdekli, de tudni szerette volna azt is, milyen a full-kontakt küzdelem. Intő példa ennek a mondanivalója: hiába kőkemény és embert próbáló a harcművészet, a küzdelem akkor is valami egész más.
Karate Összefoglaló név, nagyjából azonos japános külsőségekkel, eltérő megoldásokkal. A mi szempontunkból durván kétfelé osztható, shotokan-szerű gyorsabb, hosszabb, dinamikusabb és a goju-szerű statikusabb félre.
Meg kell mondjam, szerintem az első ág nem szerepel olyan rosszul az utcai harcokban, mint az közszájon forog. Itt a Dunakanyarban főleg a wado-ryusokat (ez shotokan és jujutsu alapú rendszer) követhettem: a gyors beugrások, a nagy dinamika, némi földrevitelekkel tarkítva sok győzelmet hozott. Hibáiknak az tudható be, hogy nem elég jók közelharcban, illetve a védekezésük nem megfelelő, túlságosan kézmozdulatokra van bízva, a fejük is nagyon ki van emelve.
Ide tartozik tulajdonképp a taekwon-do is, ami egy koreai alapokból és shotokanból (nem hördülni fel, tessék utánanézni!), sok fejlesztéssel kialakult rendszer. Másik változata, a koreai sportváltozat taekwondo, “kéz nélküli” felépítése miatt utcára alig alkalmas. A taekwon-do a maga helyén egy nagyon jó rendszer, de kéztechnikája itt Európában hátrányban van az ökölvívással szemben, és a karate alapú közelharcos és védekezési hátrányok is nagyrészt megvannak.
A goju irányt nálunk főleg a kyo képviseli, erősebb, keményebb rendszer az előzőknél. A rúgásaik erősebbek, a védekezésük viszont még rosszabb. A kyo küzdelem sajátossága, hogy a fej nem találati célpont, ékesen bizonyítja mennyire nem számítanank a HM formák, ha a gyakorlatban -küzdelemben- berögzülve másképp megy ez.
Speciális japán alapú rendszer, magyar sajátosság a kempo, Harnos mester műve. Állóharcos része olyasmi, mintha a már fent említett wado-t és a kyo-t gyúrták volna össze az ökölvívás védekezésével és más részeivel. Ez így nem hangzik rosszul, plusz még hozzájön a földharc. A 90-es és 2000-es években a kempoban tipikus kieséses rendszerben történt az oktatás: kemény, szinte könyörtelen edzések folytak, aki bírta maradt, aki nem, kihullott. Nem csoda, hogy az utcai harc és a ketrecharc magyarországi debütálásakor a kemposok igen jól szerepeltek. Mára mintha szelídült volna a rendszer, a nyilatkozatokból, videókból legalábbis nekem ez jön le. Utcai szemszögből a kempo egész jó: jól érvényesül erejük és a közelharcban szerzett jártasság, bár ahol tér és terep van, ott némileg hiányzik a dinamika. A kempo akár több ellenfél esetén is működhet, mármint ha súlyt helyeznek rá az edzéseken, mert az irányzatnak része. Csak ne keveredjenek megszokásból földharcba, ami az edzéseken nagyon hangsúlyos, utcán viszont végzetes lehet.
Az aikido Steven Seagal filmjei után szabadon mindig felmerül kérdésként. Nos, ezek filmek: az aikido nem harcos irányzat, továbbá olyannyira japán, hogy az itteni technikai környezetben nem jól működik. Alapelvei azonban más rendszerekben felhasználva jól hasznosíthatók. Két utcai harcost is ismertem, akik aikido-val "turbózták" fel tudományukat, de mégegyszer: maga az aikido nem bunyózni való. Seagalnak, súlya és magassága miatt ha teniszezne és csak pofont tudna ütni, az is beválna az utcán.
Kung fu Ezt a szót mindenki ismeri, de aki kiigazodik benne, az ember legyen a talpán. Hazánkban annyi csúsztatás vagy akár botrány fűződik hozzá, hogy nem is tudok irányzatonként állást foglalni. Ellenben arra sem emlékszem, hogy komolyabb utcai harcban láttam volna győzni bármilyen kung-fust, vagy ha kungfus volt, nem voltak felismerhető stílusjegyek, ezért nem maradt meg. Edzéseken, versenyen egyébként a shaolin, északi sáska és a bajiquan egész jókat produkált. A wing tsunt, mint marketing által nagyon jól futtatott irányzatot sokan ismerik és sűrűn előkerül a neve, viszont utcán sem én, sem más általam szavahihetőnek tartott tanú eredményeket még nem látott tőlük.
Fel szokott még merülni a capoeira. Sokan ezt csak táncként ismerik még manapság is, holott Brazíliában ez igazi utcai harcos rendszer, meglepő és aljas megoldásokkal. Ezért valószinűleg itt is hatékony lenne, mármint ha tudna alkalmazkodni az itteni kézhangsúlyos rendszerek okozta követelményekhez.
Az ázsiai régió legjobb HM-einek a dél-ázsiai rendszereket találom, köztük is a muaythai, azaz a thaibox tűnik a legteljesebbnek. Ez is több irányzat gyűjtőneve, méltán híres, eredményes rendszer. Lábbal és közelharcban félelmetesen jók, európai utcai szemszögből azonban a kezük és a dinamika nem az igazi, ezt ökölvívással vagy hasonló edzésekkel fel szokták javítani. És itt már átcsúszunk a küzdősportok területésre, mert Európában a thaiboxot edzésmódszerei már inkább ide definiálják.

Tovább a 3. részre