Életkori sajátosságok

A SIM életkortól függetlenül képes kijavítani hibáinkat, de az életkorral arányosan több munkát igényel, a megszokotthoz ragaszkodás jelensége miatt.

Fiatalabb korban a SIM során javított hiba (mondjuk egy gerincszakasz hibája) hamarosan átmegy a sportmozgásba is: fiatalon ez a fajta alkalmazkodóképesség szinte mindenkinél megvan. Az életkor múlásával romlik, vagyis a test az eltelt idő arányában ragaszkodik a megszokott mozgásaihoz, ezáltal a hibásakhoz is. Egyszer eljön az a pont, amikor a test már nem hajlandó "átmásolni" a mozgást: a SIM során, mondjuk álló helyzetben tökéletes tartásúvá, erejűvé, mozgékonyságúvá vált gerinc, váll, csípő a sportmozgás pózában már nem hajlandó az előző tökéletes tartást felvenni. Egyeseknél (mint nálam is) ez meglepően fiatalon bekövetkezhet.

Ez a jelenség úgy orvosolható, hogy nem csak a nyugalmi, hanem a fontosabb sportági pózokban is végig kell tanítani a végtag-csípő-váll-gerinc ízületeit a közvetlen módszerrel. Például egy rúgásra vonatkoztatva: ne csak valahogy megtartsuk a pálcát, hanem ténylegesen a közvetlen mozgással eddzük végig a gerincet a rúgás pózában. Hogy a csípő előtt, vele együtt(közben), vagy rögtön utána edzzük a gerincet, az egyénfüggőnek tűnik, de az aktív lábemelő szakaszt mindenképp előzze meg.

Vállnál hasonló a helyzet: emeljük fel a karunkat a pózba (ezzel a gerinc rögtön el is mászik vagy ernyed) és játsszuk végig, állítsuk helyre a nyaki és felsőháti részt. Ezután jöjjön csak a kar (váll-lapocka) közvetlen hajlékonysági vagy korrekciós mozgatása.

Változatos, összetett sportági mozgásoknál ez sok póz vagy mozgás újratanítását jelentheti, de véleményem szerint ennél a kellemetlenségnél sokkal fontosabb a tény maga, hogy a módszerrel erőnk, hajlékonyságunk, mozgásunk -a közhiedelemmel ellentétben- életkortól függetlenül magas szintre felhozható. Szemléleti kérdések, edzésszerűség, ismétlésszámok

A SIM inkább önmegismerés, mint edzés. Az egyének és hibáik annyira különbözők, hogy "buta", automatikus, általános edzésprogramot felállítani nem nagyon lehet.

Hibáink felismerése próbálkozás és ismerkedés, nem pedig edzés jellegű. Oda kell figyelni, hogy az alapgyakorlatok milyen hatásokat váltanak ki, mi megy jól, mi rosszabbul, mi-hol jelez be tőlük járulékosan. Ezeket a területeket újra és újra felül kell vizsgálni. A hibák általában jelzésmentesek, csak a következményeiket tapasztaljuk. Az edzésszerű szemlélet, hogy gyakorlatokat csinálunk, szériákat, ismétléseket, aztán másnap megint ugyanúgy, az nem vezet sehová.

Természetesen vannak szériák és ismétlésszámok, de ezekre rá kell érezni, feladattól függően.

A hibakeresés-ismerkedés fázisában rögzített számú ismétlésnek, szériának semmi értelme nincs. Itt érzeteket, mozg(at)ási tapasztalatokat kell szereznünk, illetve megtapasztaljuk, mitől nem történik semmi, mi terhel elfogadhatóan, és mi terhel túl.

Ha már gyakorlottabbak vagyunk, a terhelést, ismétlést, szériát is szabályszerűbben kezelhetjük, de szokjunk hozzá a gondolathoz: napról napra, hétről hétre, testrészről testrészre változni fog. Ha rossz napunk van és nem találjuk el pontosan a közvetlen mozgatást, felesleges, sőt káros a szokott mennyiséget csinálni: nem azt a mozgást írjuk be vele, hanem valami mást.

Ha már teljesen biztosan kezeljük a megfelelő ízületeket és közvetlen mozgásukat, a gyakorlás valóban edzésszerűvé válhat. Innentől a szokásos edzéselvek vonatkoznak rá: izmokról, azok fejlesztéséről beszélünk. Erősítés, táplálkozás, regenerációs idők - semmi új. De előbb idáig el kell jutni.

Ha a fentiek nem így lennének, a SIM ma már elterjedt általános edzésrendszer lenne. Az idők folyamán biztos hogy sokan feltalálták, hiszen ez a mozgásvezérlő rendszer természetes alapmódja. Bizonyos jelek alapján állítom, hogy a stretchinget is valami SIM-szerű rendszerből butították le, de az egyszerűbb kezelhetőségért, az edzésszerű felépítésért cserébe fel kellett áldozniuk a célközönséget: csak a tehetségesek, a jól alkalmazkodók köre maradt. Mozgás vagy erőfejlesztés?

Egyfajta szemléleti kérdés ez is.

Fontos megérteni, hogy ha egy ízület vagy lánc merev, akkor az izomzata is gyenge. Azért nem mozog, mert nem bírja a terhelést, helyette egy hibás, de erősebb struktúrába rendeződik. A nem használat azonban tovább rontja a mozgásfunkciót, és gyengíti az illető izmokat, csökkenti tömegüket. Ördögi kör.

Amikor a gyakorlás során sikerül megszólítani egy ilyen izmot, izomcsoportot, a mozgás hirtelen ugrással javul, de csak néhány napig. Mert a mozgásfunkció javul ugyan, de a visszafejlődött izmok számára túlterhelést jelent az új, helyes mozgás: nem sokáig bírja, letilt, ezért aztán programként sem rögzül. Újra és újra el kell találni, és közben finoman, de erősíteni, terhelni is kell. Időnként nehéz eltalálni, mert a szervezet tiltakozik: hiszen már próbálta és nem lett belőle semmi jó. Nem lett, mert az izomerő a szükséges minimumot sem éri el, de ha újra és újra eltaláljuk, erősítjük, eltaláljuk, erősítjük, végül jó lesz.

Akinek az erővel nem, inkább az ügyességgel, mozgástanulással van gondja, az az utóbbira helyezze a hangsúlyt. Naponta sokszor, rövid, egyszerű dolgokat ismételjen, minél többször, annál jobb.

Aki tudja magáról hogy gyenge, illetve nehezen szed fel izomtömeget, kicsit jobban közelítse a dolgot az erő és tömegfejlesztés szempontjából. Ügyeljen a táplálkozásra, táplálékkiegészítésre, és mihelyt eltalált egy mozgást, azt azonnal kövesse - de pontosan ugyanezzel a mozgással! - néhány erősítő jellegű széria. Napi egy, max két gyakorlást tartson, legyen regenerációs idő, aludjon eleget: ezek nélkül nincs erő- és izomtömeg fejlődés.

Akinek mindkettővel gondja van -és ők vannak a legtöbben- azoknak sokat kell játszani, míg egy változatos, de mégis elfogadható edzésrendszert sikerül a kettő kombinációjából összehozni. Érzeteink szerepe és régi beidegződéseink csökkentése

Minden gyakorlat, minden erősítés, minden hajlékonysági próbálkozás során egyre inkább arra törekedjünk, hogy csak a célzott ízületek mozogjanak, és ezt a hozzá tartozó legközvetlenebb izmok vezéreljék. Ezt csak érzeteinken keresztül tudjuk megtenni. Nem is magával a közvetlen mozgatással van baj: ezt az elképzeléses gyakorlás jól megoldja. A járulékos dolgokkal lesz gond, azaz, pl csípő edzésekor a gerincben, hasizmokban, egyáltalán törzsben és lábban olyan járulékos feszültségek, erőlködések keletkeznek, melyek a régebbi mozgásösszetételünk részei. Ez természetesen minden más testtájunkra is igaz lesz.

Ezeket az érzeteket fel kell ismernünk, és ezen feszülő, erőlködő részek ellazítása ügyében meg kell tennünk mindent. Sokszor egy gyakorlat nem is annyira a közvetlen mozgásra koncentrálásról szól, hanem az ilyen régi érzetek, erőslködések semlegesítéséről. Addig nem is lesz hatásos egy közvetlen mozgásos gyakorlat, amíg régi környezete befeszül és ellene dolgozik.

Két megoldást is használnunk kell. Először is olyan gyakorlatokkal célszerű kezdeni, amelyekben az ilyen régi, járulékos erőlködések jelenléte minimális. Ehhez valamilyen szinten ismerni és érezni kell saját régi mozgásunkat. Másodszor, be kell gyakorolnunk azt a mechanizmust, hogy ha valami befeszül, azt észrevesszük és elernyesztjük, ellazítjuk. A plank, támasztás és egyéb statikus gyakorlatok során ez a legfontosabb feladat: fontosabb mint maga az erősítés. Támasztott spárga például nem gyakorolható úgy, hogy a vállban, hasizmokban, törzsben húzódó vagy erőlködő érzeteink vannak. Egyfelől zavarja a koncentrációt, másfelől összeépül a csípőben gyakorolt mozgással: amikor majd rúgni akarunk, akkor is befeszül, erőlködik majd, tönkretéve a mozgást, fejlődést. A tartásra, megtartásra tehát érdemes külön edzeni, a hajlékonysági gyakorlatoktól függetlenül, de a SIM elveit betartva, ezen járulékos érzetek megszüntetése céljából. Az érzetek fontosságáról

Az érzetek az aktuális izomműködéshez, mozgásösszetételhez kapcsolódnak. Mivel a hajlékonysághoz és erőhöz nekünk ezeken változtatnunk kell, az érzeteknek is változniuk kell. Amíg egy lábemelés, egy forgatás, egy mozgás érzete olyan mint volt, még ha jobban megy is, akkor gyakorlatilag még semmit sem csináltunk, csak reszeltünk valamit egy amúgy rossz fejlődési irányon. A fa struktúra szerint fogalmazva, feljebb jutottunk egy amúgy alacsony ágon.

Az érzetekkel az ember azonosul, a sajátjának érzi. A megszokás egyfajta biztonságot ad, még ha egyes érzetek nem túl kellemesek is. Ezt az utat el kell hagynunk: a helyes új mozgásösszetétellel más, egyébként könnyedebb, kellemesebb érzetek járnak. Igen, újak, de a fejlődés változás, ehhez hozzá kell szokni. Aki ragaszkodik az érzeteihez de hajlékony (és erős) akar lenni, csalódni fog: ez nem lehetséges.

A nagyobb hajlékonyság új mozgásösszetételt, ez pedig új érzeteket jelent, a próbálkozások és a gyakorlás alatt ezeket kell keresnünk. Ha már egyszer megvannak, ne engedjük, hogy a régi érzet visszatérjen. Az nem csak érzet: az a régi mozgásösszetétel is egyben. A régi rosszat csináljuk, még ha azt akarjuk is hinni, hogy ez már az új. Nem a test csap be: mi csapjuk be magunkat. A test helyesen jelez.

A fejlődés újabb és újabb érzetekkel kell járjon. Új érzeteinkhez se ragaszkodjunk! Ha jól el is kaptuk, valószinűleg nem egyből a tökéletest kaptuk el: lehet hogy egy hét, egy hónap stb után már beleütközünk a korlátaiba. Még egyszer: új érzet - új mozgásösszetétel. Ha több hónap után is pont ugyanazt érezzük, a hajlékonyságunk fejlődése pedig megállt közben, akkor megint új, még jobb, még pontosabb mozgást (érzeteket) kell keresnünk. Sose állunk úgy hozzá, hogy márpedig ennek most már jónak kell lennie. Ha majd a kívánt célt elértük, akkor mondhatjuk csak biztosra, hogy ez már jó. A ruházat okozta problémák

Az érzetekhez kapcsolódik a ruházat kérdése, többféle módon is.

- A ruházat okozta bőrérzetek, különösen kezdőként, érzetileg alig (vagy nem) különböztethetők meg a keresett belső izomérzetektől. Azoknál, akiknek a belső rendszer a külsőhöz képest gyenge, egyes ruhadarabok szorító hatása egyszerűen elnyomja a keletkező izomérzeteket: mozgás így nem tanulható. Például csípőben az alsónadrág erős gumija nemcsak érzetet nyom el, hanem az ízület összetartásába is beleszólhat, ezzel a belső izomzat fejlesztését -funkcionálisan- nagyban hátráltatja. A szoros cipő és erős zokni -hosszútávon- ugyanígy rontja el a láb végponti koordinációs funkcióit. Ne a cipő, vagy a zokni tartsa össze a lábfejet - ez a mi dolgunk, a mi izomzatunk dolga.

- Hasonló problémát okoz a hajlékonyságban a felakadó ruházat: például a mai ingek, pólók, és különösen a rövidnadrágok a végtag mozgáshatára előtt befeszülnek. A test nem tudja megkülönböztetni mi és miért feszült fel: izomzat vagy ruházat, neki ez lesz a funkcionális határ. Ezért a mozgás beszűkül, illetve a hajlékonyság nem fejleszthető.

A divat nagy úr, az edzésre érkezők meggyőződéssel állítják, hogy deeee, ez a rövidnadrág jó, nem feszül, holott a külső szemlélő egyértelműen látja hogy igen. Sokan magyarázat és bemutatás után is képtelenek megérteni hogy mi számít feszülésnek és mi nem: ebből is látszik, mennyire általános a probléma. Edzésen feltétlenül hordjunk tehát szabad, a mozgást sehol, semelyik tartományban nem gátoló ruházatot. Az oktatók feladata ennek betartatása: enélkül fejlődés sem várható el. Ez nem csak SIM-re, hanem bármilyen edzésre igaz. Ha SIM-ezünk, akkor civilben is érdemes így öltözni: sok időt, sok csalódást megspórolunk a mozgás(újra)tanulás során.
.
.
.
.
..... nincs vége, bővülni fog....